missziós parancs: Jézus felszólítása az apostolkodás missziós munkájára. - Mind a 4 evangélista beszél arról, hogy Jézus a föltámadása utáni megjelenésekor küldetést adott apostolainak (Mt 28,16-20; Mk 16,14-20; Lk 24,44-49; Jn 20,19-23). Az ApCsel 1,4-8: és az 1Kor 15,5-8: ugyanez tükröződik. Máté leírásában Jézus már a mennyei hatalomba beöltözött Emberfia (vö. Dán 7,14), aki teljes tekintéllyel küldi ap-ait, hogy tegyék tanítványaivá a népeket. A tanítással föl kell ébreszteni bennük a hitet, azután meg kell keresztelni őket, hogy megkapják a megváltás kegyelmeit. A küldetés minden néphez szól, és hatékonyságát az biztosítja, hogy Jézus velük marad a világ végéig. Márknál és Lukácsnál már az evangélista teol. nyelvén olvassuk a küldetésről szóló beszámolót. Az igehirdetést Jeruzsálemben kell kezdeni, az evang-ot először a zsidóknak kell fölajánlani az ósz-i jövendölések szerint, s utána a pogányoknak. Az ap-ok munkájának hatékonyságát szolgálja a Szentlélek elküldése, az Atya ígérete szerint (ApCsel 1,4). Lukács itt már azt is említi, hogy Jézus különleges tanítást adott ap-ainak az →Isten országáról. Tudták, hogy az ő küldetését veszik át és folytatják a világban. A Jahve szolgája által megszerzett üdvösségnek el kell terjedni a föld határáig. Mk 16,15-20 nem az evang. eredeti szövege, hanem összefoglalás a levelek, az ApCsel és a búcsúbeszéd alapján. A Jn 20,21 szerint az ap-ok azt a küldetést viszik tovább, amit Jézus kapott az Atyától. Így az emberek az evang. hirdetésében és a hirdetőkön keresztül Jézussal és az Atyával találkoznak, tehát az isteni üzenetet kapják. Így azt látjuk, hogy az úsz-i szövegek különféle szempontokat közölnek a küldetés parancsából, a hely és az idő követelménye szerint. Ezek alapján nehéz volna Jézus eredeti szavait összeszedni, de az kétségtelen, hogy a parancs egyetemes volt, s azt a kegyelem kiáradása igazolta és kísérte. G.F.

LThK VII:460.